Ugyan még csak pár napja érkeztünk meg a Sárkány havába (április 4. – május 4.), a hangsúly látványosan a belső világunkra, a saját életünkre és környezetünkre helyeződött. Azon belül is, az otthon területére és az anyagiakra irányul most a figyelmünk. Szellemi és lelki szinten olyan folyamatok indultak be, amelyek megértéséhez és lereagálásához időre, nyugalomra és bölcsességre lesz szükségünk. Na meg persze egy kényelmes kanapéra, ugyanis az energia szintünk az átlagosnál is nyomottabb lesz. Kényelemre, komfort ételekre vágyunk, méghozzá bekuckózva. Elképzelhető, hogy nem ez lesz a legpörgősebb hónapod, mert ez a belassulásról szól, ami előre megágyaz a belül zajló változásoknak, amik a környezetünkben is tükröződni fognak. A tartós változáshoz fontos, az átgondolt előkészület, és sokan nem is biztos, hogy érzik ennek szükségességét.

Ez a mélyben zajló belső játszma ütközik ki mindenen, hogy „Változni/változtatni kellene, de inkább mégsem. Hiszen minden jó úgy, ahogy van. Nem igaz?” okozza azt a feszültséget, amit sokan éreztek is. Mint amikor a mérleg nyelveire ide is és oda is pakoltok egy-egy érvet, majd inkább hagyjátok ahogy van, csak hogy változatlan maradjon a helyzet. Mert ha nincs változás, akkor biztonságban érzed magad, ugye? Csakhogy épp ebből a játszmából akarnak kibillenteni minket. A mérleg nyelvének valamerre mozdulnia kell, még ha lassan is, de el fog mozdulni. Hogy milyen irányba és mi felé, arra lehet némi ráhatásunk a saját életünkön belül, amennyiben kellő tudatossággal és rálátással bírunk. Ez utóbbit pedig megkapjuk a hónapra.

Ezek mellett egyre többektől hallom, hogy céltalan az életük, csak úgy elvannak, motiválatlanok, mert nincsen perspektívájuk, vagy ha van, akkor is vagy tehetetlennek, vagy döntésképtelennek érzik magukat. Ez az állandó bizonytalanság, a megszokott rossz rabsága olyan kérdéseket vet fel (ha eddig nem), mint a következők:

  • „Ennek mi értelme?”
  • „Miért csinálom én ezt egyáltalán?”
  • „Ennek semmi értelme…”
  • „Mihez akarok kezdeni magammal? Az élettel?”
  • „Megéri benne maradnom?”

Ha ezek megfogalmazódnak benned, és igazán elveszve érzed magad, akkor gondolj arra, hogy mindez azért van, hogy elkezdj végre azok felé a dolgok felé fordulni, amiért valójában itt vagy. Hogy lépj, ha kell. Ebben pedig az önismeret, a befelé fordulás lesznek jó cimbóráid, amik segítenek abban, hogy rájöjj, mindez azért történik, hogy elindulj egy olyan úton, amelyben megtalálod önmagad.

És ezeken túl vagy ezekhez, íme 7 tipp tőlem a hónapra:

7 tipp a Sárkány havára:

  1. A kevesebb néha több. Ne vállald túl magad ebben a hónapban, mert nehezebb lehet a határidők betartása.
  2. Írj ”to-do” listát, hogy rendszerezve lásd a teendőidet, és ne felejtődjenek el a különösen fontos pontok.
  3. Engedd meg magadnak, hogy lelassulj, hogy megállj, és ha több egyedüllétre van igényed, akkor ne félj elvonulni. Ezáltal jobban rálátsz a körülötted zajló eseményekre és a belső világodban zajló dolgokra.
  4. Hallgass a megérzéseidre, amik ebben a hónapban különösen erősek. Vagy ha egyébként is intuitív alkat vagy, most még inkább súgnak majd a megérzéseid.
  5. Tégy az egészségedért. A testiért csakúgy, mint a lelkiért. Ha eddig például halogattad az edzést, vagy hogy elhagyd a cukrot, a cigit, hogy elmenj egy szűrésre vagy terápiára, itt az ideje, hogy ezekbe belevágj. Pontosan érezni fogod belül, mit kell tenned önmagadért.
  6. Légy türelmes magaddal és másokkal szemben. Ez nem a kapkodás hava.
  7. Ha úgy érzed szükséged van rá, kérj segítséget! De sok esetben, már az is nagyon sokat számít, ha egy olyan személlyel oszthatod meg őszintén a benned zajló vihar részleteit, akivel hasonló cipőben jártok, vagy a másik kellő empátiával tud feléd fordulni, és képes figyelmesen meghallgatni. Szóval ventillálj nyugodtan. Ebben egyébként is jók vagyunk. Csak az nem mindegy, hogyan tesszük, miről és kinek.

+ 1 tipp: Alkoss! Ha írásba, festésbe vagy bármilyen alkotói tevékenységbe csatornázod az energiáidat, valami egészen mély és különleges születhet. Emellett segít flow-ba kerülni.