
A Jang Föld Tigris havában még egy kis időre visszakúszik az életünkbe a Sárkány évében is megtapasztalt oppozíció (két elem szembenállása), ami által érezheted úgy, hogy nyomás alatt vagy, hogy valami összefeszül benned. Ennek oka lehet az elszántságod, amiért egyedül is bármit megoldanál. Érezheted úgy, mintha egymagad kellene felvenned a kesztyűt az élet ádáz szörnyei ellen. Kész stratégia állt össze a fejedben, hogy hogyan győzd le a démonokat, és hódítsd meg a hétköznapokat és a világot. Mindent elterveztél, hogy hogyan tudnád ezt kivitelezni, és meg is van hozzá a kellő erőd, azonban az utolsó pillanatban megtorpansz, mert úgy érzed, jó lenne, ha valaki segítene. Ha valaki eligazítana abban, hogy hogyan vitelezd ki a mozdulataidat, a tervedet. A jóváhagyásra és a mások által elhangzó vezényszavakra várás azonban késlelteti a tetteket.
A következő hetekben benne találhatod magad egy olyan lamentálásban, hogy miközben igyekeznél eleget tenni a ki nem mondott elvárásoknak, amik el sem hangzottak, le sincsenek írva, addig benned vibrál a késztetés, hogy mindent a saját meglátásaid szerint tégy. Azaz szeretnél a szabályok szerint játszani, de közben meg akarod valósítani az elképzeléseidet, aszerint akarod kivitelezni a dolgokat. Ez az ellentmondás okozhatja a hónapban a legnagyobb fejfájást, ami nyomás érzésével párosulhat.
A Tigris havának van egy másik aspektusa is. A kreativitásod szárnyra kaphat, rengeteg ötleted lehet, felélénkülhet az érdeklődésed megannyi dolog iránt, mert vágysz arra, hogy jobban képbe kerülj új dolgokkal, amik segítenek az elképzeléseid és a terveid megvalósításában. A fejlődés ilyen szempontból támogatott.
Azt is érezheted, hogy jobban a szárnyaid alá vennél és támogatnál másokat. Az időminősége okán, fontos odafigyelned arra, hogy tudatosan feltöltsd az energiaraktáradat. Ahhoz, hogy ellenálló legyél, jó ha önfegyelmet és rendszerezettséget viszel a hétköznapokba, és vissza-visszatérsz ahhoz a forráshoz, ami számodra az érzelmi, anyagi biztonságot jelenti.
Hasznos lehet minden olyan tevékenységek, amiben a belső feszültséget ki tudod csatornázni: jóga, meditáció, naplózás, futás, sport, zenés masszázs, séta, beszélgetés barátokkal, bármi, ami számodra bevált. Ha még nem tudod, mi vált be, próbáld ki azt, amiről úgy érzed, hogy segíthet. Az ösztöneid meg fogják súgni.
Szeretettel,
Anett